Létrehozva: 2020.06.29.

Nézőcsúcsot hozott a hétvége a magyar fociban

A korlátozások nemrégi feloldása és a nagy tétre menő meccsek megtették hatásukat.

Szerző ripost

Az átlag kétszeresét, hat meccsen több mint 36 ezer szurkolót vonzott a lelátókra a labdarúgó NB I drámai végjátéka. Hol ünnepelni, hol a kedvenceik bennmaradásáért szorítani tódultak a nézők a stadionokba.

Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

A körítés alapján is a ferencvárosi arany- és a felcsúti bronzérem jelentette a legnagyobb sikert, a botrányos szurkolói attakot – a pályára tóduló huligánok levetették a mezt Tőzsér Dániellel (lásd az alábbi fotón!) és a többi játékossal – kiváltó debreceni kiesés pedig a legfájóbb kudarcot.

A visszavonuló Tőzsért is megalázták, de később éltették is a könnyező Loki-csapatkapitányt
Fotó: MTI

2014 májusa óta nem voltak annyian a magyar focibajnokság meccsein, mint a most zárult 2019/20-as szezon utolsó, 33. fordulójában. A 36 309-es összenézőszám ráadásul hat stadionban jött össze, míg a hat évvel ezelőtti 47 334 még a 16 csapatos mezőnyben, azaz nyolc helyszínen. Mindez a magyarfutball.hu adattárából derül ki.

Most a hetekig tartó korlátozások nemrég történt feloldása mellett az is sokat számított, hogy öt meccs óriási téttel bírt: vagy a kiesés elkerülése vagy a bronzérem megszerzése (és ezzel együtt az El-selejtezőbeli indulás) múlt rajtuk. Debrecenben közel 10 ezren drukkoltak a bennmaradásért – hiába – küzdő Lokinak, a fővárosi Groupama Arénában pedig a rég bebiztosított 31. bajnoki cím megünneplésére gyűlt össze majd' 12 ezer szurkoló.

Az NB I utolsó, 33. fordulójának nézőszámai:

ZTE–Fehérvár (1-1): 4429 Diósgyőr–Kisvárda (0-2): 5683 Újpest–Kaposvár (5-0): 3004 Debrecen–Paks (1-1): 9400 FTC–Mezőkövesd (1-0): 11 875 PAFC–Honvéd (2-1): 1918

Az FTC a negyedik helyre visszacsúszott Mezőkövesd dobogós (és Európa-liga-) álmait törte össze 1-0-s győzelmével. Szerhij Rebrov csapata ezzel 54 mérkőzésre nyújtotta a 2017 áprilisa óta tartó hazai veretlenségi sorozatot.

A tűzijátékkal kísért meccs után Csányi Sándor MLSZ-elnök adta át a trófeát és az aranyérmeket, Lovrencsics Gergő csapatkapitány pedig Fradi-sálat kötött az Albert Flórián-szobor nyakára.

„Abszolút nem lehet összehasonlítani a Ferencváros és a Dinamo ünneplését. Kétszer nyertem bajnoki címet a Dinamo Kijevvel, ott is nagy parádék voltak”

– mondta Rebrov.

Eközben Felcsúton is majdnem akkora örömünnep kezdődött, mintha a bajnoki címről lett volna szó a kupagyőztes Honvéd elleni fordítás (2-1) és a harmadik hely megszerzése után. A felcsúti klub első dobogós helyezését és európai kupaszereplését pezsgőben úszva ünnepelték a játékosok és a stábtagok.

PAFC_BPHonved_bronz-105

„Nekem ez olyan, mintha bajnokságot nyertünk volna. Történelmi siker, rekordpontszám, harmadik hely – nagyon büszke vagyok mindenkire”

- idézte a Nemzeti Sport a PAFC csapatkapitányát, Szolnoki Rolandot, miután rendhagyó módon Mészáros Lőrinc klubelnök akasztotta a nyakukba a bronzérmeket.

A 2019/20-as szezon legfontosabb eredményei:

  • bajnok: FTC (BL-selejtező)

  • ezüstérmes: Fehérvár (El-selejtező)

  • bronzérmes: PAFC (El-selejtező)

  • kupagyőztes: Honvéd (El-selejtező)

  • gólkirály: Radó András (ZTE)

  • kiesett: DVSC, Kaposvár

  • feljutott: MTK, Budafok

     

    Szerző ripost

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

    origo.hu

    A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

    borsonline.hu

    Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

    mandiner.hu

    Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

    metropol.hu

    „Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

    magyarnemzet.hu

    Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

    origo.hu

    A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

    astronet.hu

    Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

    ripost.hu

    Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

    ripost.hu

    „Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    OLDALVONAL

    „Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

    OLDALVONAL

    Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

    OLDALVONAL

    Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

    OLDALVONAL

    Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

    OLDALVONAL

    Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

    OLDALVONAL

    Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

    OLDALVONAL

    „Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

    OLDALVONAL

    Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár