Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.27.

Olimpiai aranyérem? Cseh Laci elárulta, mi a legnagyobb álma

A sportoló házassága óta sokkal jobban teljesít a medencében. Most elmondta, mikor lenne a legboldogabb.

A világ- és Európa-bajnok Cseh László olimpián még sosem nyert. Kiváló úszónk ezt a hiányosságát idén nyáron Rio de Janeiróban pótolhatja.

Remélhetőleg összejön a várva várt siker, ezzel a 30 éves kedvenc nagy álma válna valóra. Ugyanakkor korántsem a legnagyobb álma, legalábbis erről beszélt az úszó a Best magazinnak.

Nagyon szeretnék gyereket, többet is akár, én ugyanis egykeként nőttem fel. Édesapának lenni szerintem gyönyörű hivatás, alig várom, hogy kipróbáljam magamat ebben a szerepkörben

- nyilatkozta Cseh, aki szüleire is gondol, mondván ők is biztosan nagyon szeretnének unokázni.

Az úszó állítja, sokkal jobban teljesít, mióta felesége hivatalosan is mellette van. Mondhatni Dia a kabalája.

A felkészülés alatt mentesít a házimunkák alól, hogy kizárólag az úszásra koncentráljak. Mindössze azt sajnálom, hogy az úszás közben le kell vennem a jegygyűrűmet

- mondta Cseh, aki tavaly augusztusban házasodott össze szerelmével.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval