Létrehozva: 2017.03.15.

Óriási balhé, Mourinho beintett kedvenceinek

A portugál mester épp azokkal különbözött össze, akikkel kölcsönösen imádják egymást.

Alaposan összebalhézott José Mourinho első angol csapatának, a Chelsea-nek a drukkereivel. A portugál által imádott klub szurkolói árulónak nevezték a londoni csapatot 2015-ben (másodszor) elhagyó mestert, amire a Manchester United trénere egy egyértelmű kézjellel válaszolt. A menedzser hármast mutatott, amivel a Chelsea-vel szerzett bajnoki címeire utalt.

Az eset a londoniak és a manchesteriek FA-kupa meccsén történt. A találkozón után inkább Mourinho lehetett ideges, mint a Chelsea szurkolói, hisz csapata 1-0-ra kikapott, így kiesett a sorozatból. A portugál mesternek nem ez volt az első botrányos megmozdulása, egy szabálytalanság után alaposan összekülönbözött a londoniak trénerével, Antonio Contével, de úgy, hogy az olasz magából kikelve ordított a pálya szélén.

 

José Mourinho többek között a heves megnyilvánulásairól is híres, de most onnan kapott pofont, ahonnan nem várta, igaz, a drukkerek sem számítottak arra, hogy az egyik riválishoz igazol. És Manchesterben sem lehetnek boldogok, a csapat most kiesett az FA-kupából, a bajnokságban csak az ötödik helyen áll, azaz egyre messzebb van az európai porondtól. Jelenleg az tűnik a legsimább útnak, hogy az MU bejut az Európa-ligában a legjobb négy közé, és ezzel szerez jogot, hogy a Bajnokok Ligájában indulhasson, minimum a selejtezőkben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját