Létrehozva: 2020.09.07.

Örülhetnek a magyar foci szerelmesei, ez vár rájuk szombattól

A hétvégén új sportcsatorna indul, a labdarúgás mellett valamennyi hazai sikersportág látható lesz rajta.

Szombaton indul a közmédia új sportcsatornája, az M4 Sport+, amely a nemzetközi elérésű Duna Worldön lesz látható minden szombaton és vasárnap 14 és 22 óra között.

Az NB I összes mérkőzése követhető lesz a tévében
Fotó: MTI

Az MTVA sajtóosztályának tájékoztatása szerint a „plusz csatorna indulásával a magyar labdarúgás szerelmesei egész hétvégén, pénteken, szombaton és vasárnap is követhetik az NB I minden mérkőzését, valamint a tervek szerint újdonságként az NB II legjavából az eddiginél is több közvetítés kerül műsorra”.

Az M4 Sport+ nem csupán a futballrajongóknak kedvez majd, a következő időszakban „valamennyi hazai sikersportág csapata és versenyzője megmutathatja teljesítményét az országos lefedettségű csatorna kamerái előtt, ráadásul HD minőségben”.

„Izgatottan várjuk a következő időszakot, hiszen a sport az életünk. Az első öt év sem volt unalmas, ám a nemzetközi sportnaptár átszervezése, és az idő közben sikeresen megszerzett közvetítési jogok miatt a következő öt is eseménydúsnak ígérkezik, még több lehetőséget rejtve magában

– mondta Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója.

„A Forma-1-es futamok mellett a labdarúgó NB I és NB II küzdelmeit, a Bajnokok Ligáját és az Európa-liga mérkőzéseit is nálunk láthatják a nézők, akárcsak a budapesti UEFA Szuper Kupa-mérkőzést. Nagyszerű időszak lesz, immáron két csatornán, és nem titok, hogy folyamatosan dolgozunk egy felhasználóbarát, internetes médialejátszón is, hogy a digitális tartalomszolgáltatásban is lehető legjobban kiszolgáljuk nézőinket.”

A közlemény kiemeli, hogy érdemes továbbra is az M4 Sporttal és az M4 Sport+-szal tartani, ugyanis amennyiben megrendezik a tervezett sporteseményeket, úgy a hazai látványsportok bajnoki és kupaküzdelmei mellett 2021-ben a többi között a labdarúgó Eb-t, a nyári olimpiát, a két felnőtt kézilabda-világbajnokságot és a hazai vizes Európa-bajnokságot is a közmédia közvetíti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval