Létrehozva: 2017.04.12.

Példátlan bravúrra készül a Fradi az NB I-ben!

Nincs túl jó formában a bajnoki címvédõ, így még nagyobb értéke lenne annak, ha Pakson nyerni tudna. Egyszerû dolga biztosan nem lesz.

A %RIPOST% korábban már foglalkozott a Paks labdarúgócsapatával, amely hihetetlen módon ebben a szezonban még nem kapott ki hazai pályán az NB I-ben. A tavaszi szezonban parádésan teljesítő paksiak ma este hat órától a Ferencvárost fogadják.  

A Fradi most a bajnokság negyedik helyén áll, hátránya nyolc pont a listavezető Honvéd mögött (a kispesti csapat tegnap kikapott a Diósgyőrtől, így a Videoton egy gyirmóti győzelemmel visszaveheti az első helyet a tabellán).

A bajnoki címvédőnek tehát szüksége lenne a három pontra, de Paksról még senki nem tudta elhozni a három pontot ebben a szezonban. Thomas Doll csapata viszont nincs túl jó formában, legutóbb március végén tudott meccset nyerni.  

Ma este kiderül, hogy a rossz széria ellenére sikerül-e megtörniük Böde Dánieléknek a Paks hihetetlen sorozatát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda