Létrehozva: 2019.05.16.

Pintér Attila visszatér a kispadra? Reagált a korábbi focikapitány

Az ETO-val és a Ferencvárossal is bajnoki címet nyerõ szakembert a Gyirmóttal hozták szóba. Tárgyalásokra még nem került sor.

Nem jutott fel az élvonalba a Gyirmót FC Győr, ezért az NB II-es labdarúgócsapat vezetői állítólag új edző után fognak nézni. Már jelöltekről is lehet hallani, köztük van Pintér Attila is.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya legutóbb a Puskás Akadémiánál dolgozott, tavaly júniusban menesztették Felcsútról. Az ETO-val és a Fradival is bajnoki címet nyerő szakember mellett szól, hogy Győrben él. Pintér a Nemzeti Sportnak elmondta, ő is hallotta a híreket, azonban senki sem tárgyalt vele a Gyirmót tulajdonosai közül. 

A Nemzeti Sport szerint a szintén Győrben letelepedő Várhidi Péter, valamint a DVSC- vel kétszer is bajnokságot nyerő, a  Kisvárdával élvonalba jutó Kondás Elemér is szóba került Gyirmóton. Mellettük a legutóbb az MTK-nál dolgozó Feczkó Tamás neve is felvetődött, jóllehet konkrétumokról egyelőre ő sem tudott beszámolni. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval