Létrehozva: 2021.06.09.

Szívszorító pillanat, végső búcsút vettek Puhl Sándortól

Az egykori kiváló magyar labdarúgó játékvezető 65 évesen hunyt el.

A Szent István Bazilikában szűk családi és baráti körben vettek végső búcsút Puhl Sándortól, a világ egykori legjobb labdarúgó-játékvezetőjétől, a magyar szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának alelnökétől.

Szűk családi körben vettek végső búcsút Puhl Sándortól

Az MLSZ honlapjának szerdai beszámolója szerint a szertartáson – amelyet Kiss Rigó László szeged-csanádi megyés püspök tartott – a szövetség vezetése, így Csányi Sándor elnök és Vági Márton főtitkár is részt vett. Az MLSZ nevében Berzi Sándor alelnök mondott búcsúbeszédet.

Puhl – aki május 20-án, 65 évesen hunyt el – polgári foglalkozását bútorüzleti dolgozóként kezdte, 1993-tól az egri Domus Áruház igazgatója volt, 1970-ben kezdett bíráskodni, majd 1984-től működött a labdarúgó NB I-ben. Világhírre a kilencvenes években tett szert, nemzetközi sportpályafutásának elismeréseként a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének 1994 és 1997 között, illetve adta át neki az ezért járó aranysípot. Ő vezette az emlékezetes brazil-olasz világbajnoki döntőt Los Angelesben 1994-ben, és három évvel később Münchenben a Dortmund-Juventus Bajnokok Ligája-döntőt is.

Puhl Sándor – aki Eger és Emőd város díszpolgára volt – 2002 és 2007 között tagja volt a nemzetközi szövetség (FIFA) játékvezetői bizottságának, 2010 óta pedig az MLSZ játékvezető bizottságának az alelnökeként dolgozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát