Létrehozva: 2015.06.15.

Részegen aludt az úttesten a futballsztár

Kiütötte magát a piával, és cigizett is az angol foci nagy tehetsége. Õ humorosan fogta fel, de mit szólnak az Aston Villánál és a válogatottnál?

Az angol labdarúgás egyik nagy reménysége Jack Grealish. Vagy csak eddig volt az? Az Aston Villa 19 éves sztárja nyaralás közben leitta magát a sárga (szürke) földig.

A jelentések szerint az utánpótlás-válogatott szélső a cimboráival Tenerifén nyaral. Egy partin úgy kiütötte magát, hogy az úttesten elterülve aludt el, körülötte heverő cigisdobozokkal.

Minderről a Twitterre töltött fel képeket egy angol lány, aki éppen a szemközti házban szállt meg. Egy könnyezve röhögős szmájli kíséretében ezt fűzte hozzá:

Jack Grealish-nek remek éjszakája volt, szemben az apartmanommal.

Többek kétkedve fogadták mindezt, erre az „elkövető” posztolt egy másik fotót is, amelyen az akkor még két lábán megálló, és kétségkívül felismerhető Grealish pózolt a buliban.

Az angol - és nagyapja származása miatt az ír - válogatott szakvezetői is felfigyeltek már a léha ifjonc tehetségére.

Hogy humora is van, azt bizonyítja: rövidesen ő is kitett egy fényképet magáról és egy barátjáról, bizonyítván, hogy ha nem is józanodott ki, de legalább valamelyest magához tért.

Klubja vezetői mindenesetre már jelezték, hogy elbeszélgetnek vele. Grealish néhány hete már kiütötte magát, igaz, akkor kéjgázt szívott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát