OLDALVONAL

Rohamosan fogynak a jegyek a Fradi BL-meccseire, még ezekből lehet vásárolni

A szurkolók elkapkodták a Ferencváros labdarúgócsapatának három hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésére szóló bérleteket, így már csak a kétmeccses, a Juventus és a Barcelona elleni találkozókra érvényes bérletekre lehet pályázni péntektől.
  • Szerző: GG

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az M4 Sport csütörtök kora délutáni Sporthíradójában elmondta, hogy számítottak a nagy érdeklődésre, így nem lepte meg a klubot a drukkerek rohama. Hozzátette, hogy a Puskás Arénában akár telt ház, több mint 60 ezer néző is lehetne az összecsapásaikon, ha a koronavírus-járvány miatt nem vezetett volna be korlátozásokat az európai szövetség (UEFA), melyek szerint csak a helyek harmadára lehet szurkolókat beengedni az stadionokba – írja az MTI.

A Barcelona december 2-án lép pályára a Puskás Arénában
Fotó: MTI

„Biztosak voltunk benne, hogy nagy roham lesz a jegyekért. Ugye 25 évet vártunk erre, hogy ismét a Bajnokok Ligájában játszhassunk, és hát nem is akárkikkel. Mindhárom ellenfelünk neves csapat, remélem, hogy jó hangulatú mérkőzések lesznek ezek”

– nyilatkozott Orosz Pál. Jelezte: annak ellenére, hogy a három meccsre együtt már nem lehet bérletet váltani, továbbra is érdemes próbálkozni a jegyvásárlással.

Az FTC hétfőn délelőtt azoknak a drukkereinek nyitotta meg a „kasszákat”, akik megújított szezonbérlettel rendelkeznek és tavasszal nem kértek visszaigénylést a korábbi bérletük árából, majd szerdától minden olyan bérletesük vásárolhatott, aki a szezonra szóló belépőjét még a BL-sorsolás előtt váltotta meg. Ezek után csütörtökön 10 órától nyílt meg a lehetőség minden más, szurkolói kártyával érdeklődőnek a bérletvételre.

A folytatásban a Puskás Arénában sorra kerülő kétmérkőzéses belépőket értékesítik, péntek 10 órától a Ferencváros bérletesei vásárolhatnak, vasárnap 10-től mindenki más, azaz bérlettel nem rendelkező, szurkolói kártyás érdeklődő is. A fradi.hu tájékoztatása szerint, a mérkőzésekre külön-külön nem árulnak jegyeket.

Az FTC kedden az FC Barcelona vendégeként mutatkozott be a csoportkörben, melynek nyitófordulójában 5-1-re kikapott. Az első hazai meccsét jövő szerdán a Groupama Arénában vívja a Dinamo Kijevvel a magyar bajnok, majd november 4-én a Juventust, december 2-án pedig az FC Barcelonát látja vendégül a Puskás Arénában.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?