Létrehozva: 2019.02.17.

Rossz hír érkezett Babos Tímeáról, tovább tart a lejtmenet

A magyar teniszezõ rögtön az elsõ meccsén kikapott Dubajban. A soproni játékos január közepe óta nem nyert mérkõzést egyéniben.

Babos Tímea számára az első forduló jelentette a végállomást Dubajban a 2,8 millió dollár (797 millió forint) összdíjazású női keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 100. soproni teniszezőt a rangsorban 51. francia Alizé Cornet búcsúztatta két játszmában, 1 óra 27 perc alatt a 32 közé jutásért vívott vasárnapi találkozón.

Az első felvonásban Cornet 5:4-es vezetéséig mindketten hozták az adogatójátékukat, ám ekkor Babos szervájánál a francia teniszező második játszmalabdáját kihasználva előnyt szerzett.

A második szettben a 29 esztendős Cornet fogadóként nyert egy játékot, így 4:1-re ellépett, azonban a négy évvel fiatalabb Babos szintén brékelni tudott, így feljött 4:3-ra. Ezt követően azonban rögtön semmire vesztette el saját adogatását, Cornet pedig saját szervagémjét hozva lezárta a mérkőzést, írj az MTI.

Babos legutóbb január 14-én, az Australian Openen tudott egyesben mérkőzést nyerni, Thaiföldön is kiesett rögtön az első körben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült döntése mindent megváltoztat

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Örömhír: végre megérkezett a gólya a népszerű műsorvezető családjába

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok