Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.16.

Rövid pórázon a Barca sztárjai, sokba kerültek Piqué pofátlanságai

Különleges „anti-Piqué” záradék kerül az újonnan igazolt Barcelona-focisták szerződéseibe. A társai fizetnek rá a védő viselt dolgaira.

Régóta feszegeti a határokat Gerard Piqué a Barcelona labdarúgócsapatánál, és ennek most a csapattársai isszák meg a levét. Az ABC napilap értesülése szerint az újonnan igazolt játékosoknak már olyan szerződést kénytelenek aláírni a katalán klubnál, amely egy furcsa záradékot is tartalmaz. Ennek értelmében nem lehetnek aktívak az üzleti életben. Sőt, még a közösségi oldalaikat is felügyelik. Mindkettőt Piqué ügyei miatt.

Piqué évek óta feszegette a határokat
Fotó: Getty Images

A klubvezetők régóta rossz szemmel nézik, hogy Shakira férje a foci mellett mind több idejét és energiáját öli bele az üzleti vállalkozásaiba. Többek között résztulajdonos egy sport- és médiabefektető holdingban, megvette a spanyol harmadosztályban szereplő FC Andorrát, és hadban áll Roger Federertől kezdve egy sor teniszklasszissal a cégén keresztül elért Davis-kupa-reform miatt.

Ráadásul azzal is kiverte a biztosítékot a főnökeinél, hogy Neymar 2017-es Párizsba igazolása előtt pár nappal felkorbácsolta a szurkolók indulatait a „Marad”-Twitter-üzenetével.Sőt 2018-ban előfordult, hogy Piqué a most menesztett vezetőedző, Ernesto Valverde engedélye nélkül kihagyta az edzést, az Egyesült Államokba repült, hogy ott szerződést kössön üzleti ügyben.

Mostantól úgynevezett külső üzleti tevékenységhez a Barcelona kifejezett engedélyét kell kérni, és a sztárok közösségi posztjait is ellenőrzik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval