Létrehozva: 2016.08.25.

Strand és rock: így lazít az olimpiai bajnok

Szilágyi Áron végre belevetheti magát a zavartalan pihenésbe.

Alig értek haza a riói olimpiáról, legsikeresebb sportolóinkat máris mindenki arról faggatja, hogy mi lesz a 2020-as, tokiói ötkarikás játékokon. Egyetlen férfi aranyérmesünk, Szilágyi Áron udvariasan, de határozottan elutasította a kérdést.

"Egyelőre szeretném ezt a második olimpiai aranyat megünnepelni.

Kell egy kis pihenés, mert ez az olimpia többet kivett belőlem, mint a londoni. Fizikálisan és mentálisan is. Rám fér a felfrissülés.

A következő évben is lesz feladatom, hiszen jön az Eb és a vb is. Kisebb lépésekben gondolkodnék, nem rögtön a harmadik olimpiában"

– mondta a London után Rio de Janeiróban is győztes Szilágyi.

Kardvívó klasszisunk azt is készségesen elárulta, mivel tölti majd az idejét: "Egy meghívásnak eleget téve elnézek a Strand Fesztiválra, utána Zamárdi és Siófok környékén leszek, aztán a következő hétvégét Badacsonyban töltjük a párommal. Úgyhogy abszolút tétlen maradok egy időre"

- mondta Szilágyi Áron a %RIPOST%nak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda