Létrehozva: 2020.11.10.

Súlyos döntés, még templomba sem megy a fociválogatott

Marco Rossi együttesét teljesen elzárták a telki edzőközpontban.

Az összes kötetlen programjáról lemond a fociválogatott az Izland elleni meccse előtt. Csütörtökön este egy Izland elleni siker EB-kijutást ér nemzeti tizenegynek, s most ez a legfontosabb. A hazai kontinestorna ugyanis nem lenne teljes a magyar válogatott nélkül.

A csapat éppen ezért mindent megtesz, s nem csak Izland ellen készül, hanem a koronavírussal is szembeszáll. A telki táborba kizárólag negatív tesztekkel érkezhetnek a focisták, akik el sem hagyhatják a meccsig az edzőközpontok. Elmaradnak tehát a közös kirándulások, kerékpártúrák és a hagyományos szentmise is.

Marco rossinak a járványra is fel kell készülnie

Dárdai Pál kapitányi ideje alatt ugyanis a csapat minden egyes meccs előtt ellátogatott a telki templomba, ahol Harkai Gábor plébános meg is áldotta a játékosokat.

„Kiderült, hatalmas futballrajongó, a korábbi kapitányoknak is említette, hogy szeretettel látja a csapatot, de még senki sem élt a lehetőséggel. Amikor azzal fordult hozzám, ha úgy gondolom, a hit ereje segít, szívesen lát minket, rávágtam: rendben, Atyám, ott leszünk” írta önéletrajti könyvéden Dárdai, akinek utódai is szintén éltek a lehetőséggel, s a játékosok közül sokan választották ezt az alternatív programot.

Szabó Gergő sajtófőnök most arról számolt be, hogy a csapat teljes buborékban készül, így a miselátogatás is elmarad. Szerdán az újságírók is csak online sajtótájékoztatón “találkozhatnak” a kapitánnyal. A csapat tagjait rendszeresen tesztelik, s a gárda csütörtökön rendőri felvezetéssel utazik a Puskás Arénába. A kormány legújabb döntése értelmében nézők nem lehetnek az összecsapáson, így biztosan zárt kapuk mögött kell kiharcolnunk az Eb-részvételt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát