Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.24.

„Szeretettel, Benedek Tibor” – a legenda megható sms-ét idézte fel Hajdú B. István

A sportriporter most közzétette az üzenetet. Benedek megszerezte a számát, hogy a szívinfarktusa után lelket öntsön belé.

Benedek Tibor nemcsak sportolóként volt a legnagyobbak egyike, a háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabda-legenda emberségéről, figyelmességéről és alázatosságáról is rengeteget tudnak mesélni a barátai, ismerősei, pályatársai. A múlt héten hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt pólós még az M4 Sport népszerű kommentátorát, Hajdú B. Istvánt is meg tudta lepni, pedig ő is látott már sok mindent a sportéletben – olvasható a Blikkben. Benedeknek mindenkihez volt egy-két jó szava a környezetében, amikor szükség volt rá, a legnehezebb pillanatokban igyekezett segíteni.

Fotó: MTI

Így volt ez akkor is, amikor a sportriporter szívroham miatt került kórházba, miután egy baráti focimeccsen rosszul lett.

„Amikor 2014-ben volt egy infarktusom, sokan kívántak jobbulást. Három nappal később, amikor már kicsit jobban voltam, Tibortól is érkezett egy sms, pedig nem voltunk napi szinten kapcsolatban, nem mondhatom, hogy közeli barátok lettünk volna, igazából nem is tudtam, honnan volt meg neki a telefonszámom. Azt írta:

'Kedves Pisti! Nagyon örülök, hogy jobban vagy, még nagyon sok olimpiát kívánok neked, de a fizikai részét inkább már hagyjuk a fiatalokra! Szeretettel, Benedek Tibor'

– idézte fel a megható üzenetet Hajdú B., aki a pólós klasszis számos emlékezetes mérkőzését, így a 2004-es, athéni olimpiai döntőt is közvetítette.

AZ UVSE-ben pólózó fia révén is ismerte Benedeket
Fotó: MTI

A sportriporter nagyobbik fia, a 14 éves Balázs az UVSE utánpótlásában vízilabdázik, így a civil életből is ismerhette az újpesti klubnál idén májusig vezetőedzőként és szakmai igazgatóként tevékenykedő Benedeket.

”Végtelenül fanatikus és alázatos ember volt, aki mindig tűzben tudta tartani saját magát és a csapattársait is. Nagyon tudatosan készült mindig, napról napra próbált fejlődni. Önmagában is óriási tragédia, hogy ilyen fiatalon elvesztettük őt, a magyar vízilabdázás számára is elképesztő veszteség, hiszen edzőként biztosan benne lett volna további húsz év, akár az utánpótlás trénereként, akár felnőtt szinten, ahogy azt szövetségi kapitányként megmutatta„

– idézte Hajdú B.-t a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval