Létrehozva: 2021.06.18.

„Csak imádkozhatunk tehetetlenül” – kómába esett a Fradi BL-hősének felesége

Minden idejét imádott neje mellett, a kórházban tölti a kilencvenes évek NB I-es csillaga. Csak a fiuk edzői sikerei vigasztalják.

A klencvenes évek első felében két időszakban is a Ferencvárost szolgálta Szergej Kuznyecov. A később a Gázszer FC-ben is légióskodó ukrán származású védő ma már 58 éves, de azóta is Budapesten él. Az egykori közönségkedvenc légióst a sors olyan erőpróba elé állította, amibe bárki belerokkanhat.

Kuznyecov a felesége, Tatjana életéért aggódik – tudta meg a Blikk.

„Sajnos, a feleségem súlyos beteg, jelenleg is a Péterfy Sándor utcai kórházban fekszik. Régóta tart az a harc, amelyet az egészségéért, sőt, az életben maradásért vív. S mi csak imádkozhatunk tehetetlenül, hogy velünk maradjon. Bármit megadnék, hogy újra egészséges legyen! Sajnos, az állapota rendkívül változó, a közelmúltban például kómába esett. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság a legborzasztóbb az egészben, hogy segítenék, de nem tudok”

– idézte a lap Szergej Kuznyecovot, aki természetesen lehetőség szerint minden idejét a kórházban tölti, a felesége mellett.

Kétgyermekes fiuk, a 38 éves Szerhij Szerhirovics Kuznyecov – a korábbi uktán válogatott csatár – ma már egyre sikeresebb az edzői pályán: dolgozott a Szpartak Moszkvánál, legutóbb pedig Bölöni László pályaedzője volt a görög Panatinaikosznál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját