Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.25.

Szívfacsaró döntés, ez történik az olimpiai lánggal a halasztás miatt

Kiderült, mi lesz most az ötkarikás játékok szimbólumával, ami éppen a napokban érkezett meg Görögországból Japánba.

Milliónyi kérdést vet fel nyárra tervezett tokiói olimpia elhalasztása, de egyre már megvan a válasz: az öt napja Japánba érkezett láng váltófutását leállították, de az ötkarikás játékok jelképe a helyszínen marad „a remény szimbólumaként”.

Leáll a fáklyafutás, de a láng marad a remény szimbólumaként
Fotó: Getty Images

„Most nem a sport, hanem az emberi élet védelme a legfontosabb. Az olimpiai láng lesz a fény az alagút végén”

- mondta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

A láng március 12-én lobbant fel a hagyományos keretek között az ókori játékok helyszínén, Olümpiában, de a szokásosnál kevesebb, mindössze száz meghívott vendég részvételével. A görögországi váltófutás után múlt pénteken érkezett meg Japánba.

Így érkezett meg a láng Japánba
Fotó: Getty Images

Közben a világjárvány fenyegetése dacára mindkét országban tömegeket vonzott. Amerre járt, a helyiek fittyet hánytak a biztonságra.

Az eredeti tervek szerint a láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert megtéve jutott volna el a július 24-i megnyitóra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval