Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.05.

Bepöccent az apuka, Szoboszlai Dominik így lett világsztár

Magyarországon szokatlan módon nevelték labdarúgásunk új csillagát.

Egyedülálló könyv jelent meg a magyar piacon, Lakat T. Károly és Dénes Tamás sportszakírók a futballvilág leghíresebb családjairól írnak részletesen, benne tucatnyi magyar famíliáról. A kötetben szó esik többek között a Dárdai családról is, ahol minimum három generáció adott labdarúgókat a sportágnak, de találkozhatunk Király Gábor történetével, valamint a magyar foci egyetlen aranylabdásával, Albert Flóriánnal és fiával is. S persze kiemelt helyet kap Szoboszlai Dominik és édesapja, Zsolt is.

Az 1974-es születésű édesapa nem büszkélkedhetett még csak igazán veretes futballista múlttal sem, hiszen 1999 és 2000 között 11 mérkőzést játszott a Tatabányai Bányász színeiben. Gyorsan tovább is állt a Bányásztól, egészen kis csapatoknál, tulajdonképpen hobbiszinten futballozott tovább, mert már akkor edző, egészen pontosan a fia edzője akart lenni. Fejébe vette, hogy ő mindent másképp fog csinálni, mint ahogyan azt látta a klubok legkisebbeknek tartott edzésein. Ám a vadonatúj iskola megalapításához Zsolt még kevés volt egyedül.

Szoboszlai Zsolt
Fotó: Nemzeti Sport

A kis Szoboszlai Dominik a Videoton gyerekcsapataiban együtt játszott Molnár Csabának és Bolla Lászlónak hasonló korú kisfiaival, azonban elfogyott a türelmük napról napra azt látván, hogy a mindenáron futballozni akaró gyerekeiket milyen módszerekkel viszik teljesen rossz irányba az ottani edzők. A három apuka összeállva megalakította a Főnix Gold névre hallgató klubot, ahol a szakmai munka minden apró részlete Szoboszlai Zsolt kezébe került. A Főnix az elmondások szerint minden létező elemében különbözött a honi klubok utánpótlást nevelő szekcióitól.

Csak a foci

A Főnixnél abból a szempontból is fejreállították a hazai gyakorlatot, hogy még a pályájukra betévedő legkisebbeket sem ajnározták, tutujgatták, hanem az első labdaérintéstől kezdve majdhogynem felnőtt módjára kezeltek mindenkit. Csakis akkor járt dicséret, vagy az edzés végén egy szelet csokoládé, ha a gyermek maximálisan végrehajtotta a feladatot. Kizárólag a labdarúgással foglalkoztak, itt nem volt az a cél, hogy a játékosok megnyerjék a „jó tanuló-versenyeket”. Érdekesség, hogy a kicsik jóval kisebb, palánkkal körbevett pályán fociztak, ez segítette elő a kivételesebb technikai tudásukat. A Főnix komoly cégek támogatása nélkül tartotta fenn magát, s hogy mennyire volt sikeres az iskola, azt Dominik salzburgi szerződése is bizonyítja.


Fotó: Instagram

Felnőttek a gyerekek

A három alapító gyermeke kivétel nélkül, ilyen vagy olyan szinten, de futballista karriert csinált: Bolla Bendegúz a Zalaegerszeg, a Siófok, majd a MOL Fehérvár után jelenleg Wolverhampton játékosaként, a svájci Grasshoppersnek kölcsönadva várhatja most már szinte menetrendszerűen a szövetségi kapitány behívóját a válogatottba; Molnár Dominik már megjárta a Zalaegerszeget, az MTK-t, a Paksot és sehol nem vallott szégyent; Szoboszlairól pedig a futballszeretők pontosan tudják, hogy a Főnix után a Red Bull Salzburg, majd annak fiókcsapata, a Liefering tartott igényt a játékára, hogy aztán szinte robbanásszerűen beinduljon a karrierje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval