Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.16.

„Teljesen magába zárkózott” – Milák Kristófot szörnyen megviselte a koronavírus

Testileg-lelkileg nyomott hagyott a betegség úszósztárunkban. Egyelőre bizonytalan, mikor térhet vissza a versenyzéshez.

Sokat veszített az izomzatából, és teljesen magába zárkózott Milák Kristóf úszó, akit nagyon megviselt, hogy elkapta a koronavírust – olvasható a Borsban.

Egyelőre nem is edzhet (Fotó: MTI)

Nemcsak fizikálisan viselte meg a világ- és Európa-bajnok úszót, Milák Kristófot a koronavírus, hanem lelkileg is. A fiatal, erős sportembert szó szerint ledöntötte a kór. Lázas volt, izom- és fejfájás gyötörte, valamint rendkívül gyengének érezte magát, ezért a tíznapos karantén alatt csak feküdt otthon. Szüleivel sem érintkezhetett, csak telefonon tartották a kapcsolatot, illetve kellő távolságból beszélgethettek.

„Kristófot nagyon megviselte mentálisan a betegség. Amikor kiderült, hogy pozitív lett a tesztje, teljesen magába zárkózott, nem is nagyon lehetett vele kommunikálni. Ezért is kértük, ne kerüljön a nagy nyilvánosság elé, hogy elkapta a koronavírust. Időre volt szüksége, hogy feldolgozza a történteket”

– fejtegette a Borsnak a 200 méter pillangó világcsúcstartójának edzője, Selmeci Attila.

Ki kell zárni a szövődményeket

A 20 éves klasszis azóta teljesen felépült, de edzésbe még nem állhatott. Hétfőn és kedden kardiológiai vizsgálaton kell átesnie, hogy kiszűrjék az esetleges szövődményeket, amik akár tragédiához is vezethetnek.

„Szerdán lesz eredmény, ez­után a válogatott csapatorvosának is még rá kell bólintania. Ha tőle is megkapja az engedélyt, akkor fokozatosan visszatérhet”

– fogalmazott a tréner, aki szót ejtett a Hosszú Katinka által életre hívott új versenysorozatról, az ISL-ről, valamint a decemberi országos bajnokságról is:

„Előbbin szinte biztos, hogy nem tud részt venni. Legalább egy hónapra még szüksége lesz Kristófnak, hogy erőre kapjon, ugyanis sokat veszített az izomzatából. Legkorábban a döntőben segíthet az Iron csapatának, amennyiben eljutnak odáig Ka­tinkáék. Az ob-szereplése viszont nem forog veszélyben, az más kérdés, hogy milyen időkre számíthatunk majd tőle.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval