Létrehozva: 2016.09.14.

Teljesen új életet kezd riói hősünk: elárulta a nagy tervét!

Szász Emese máris gyûjti az újabb aranyakat az olimpiai érme mellé. A Vasas vívója azért költ is: erre szánja a 35 milliós pénzjutalmát.

A riói olimpián ő szerezte a magyar csapat első aranyérmét, de egyelőre esze ágában sincs pihenni Szász Emesének. A Vasas párbajtőröző klasszisa élvezi talán a leginkább a sporthőseinket körülvevő nagy felhajtást, a szurkolók lépten-nyomon tapasztalható rajongását. Mégsem adja át magát teljesen az ünneplésnek, noha élete legnagyobb sikerén túl a múlt heti 34. születésnapja is okot adott erre.

"A páromtól szép fülbevalókat és karkötőt kaptam a nagy napra ajándékba"

- árulta el a Blikknek a vívónő, akit Brazíliában egy különleges kabala segített a csuklóján: piros órája, amit még édesapja négy évvel ezelőtti halála előtt kapott ajándékba a szüleitől.

A fenti ékszerek mellett rövidesen aranygyűrűvel is büszkélkedhet majd: szerelmével októberre tervezik az esküvőjüket, a nászútra pedig csak télen lesz idejük.

Ebből is látszik: habár nem hagyja abba az edzéseket és a versenyzést sem (pihenés helyett novemberben részt vesz az országos bajnokságon is), azért a hangsúly már a családon van. Már csak azért is, mert Emeséék a házasságkötés után babát szeretnének.

"Gyermeket szeretnénk a párommal, mindegy, hogy kislány vagy kisfiú lesz, a lényeg, hogy egészségesen szülessen.

Egyet mindenképpen akarunk, de jöhet kettő is

- mondta a mindig mosolygós Szász Emese, akinek a Zika-vírustól nem kell tartania: az első tesztje negatív lett, már csak egy felülvizsgálat van hátra, aztán indulhat a babaprojektjük.

 

A photo posted by Szász Emese (@emeseszasz) on

Riói hősünk ezzel kapcsolatban azt is elárulta, hogy mire költik az olimpiai aranyéremmel járó, 35 millió forintos állami pénzjutalmat:

"Szeretnénk venni egy házat a leendő családunknak, ez a tervünk"

- avatta be a rajongókat a sportolónő, aki a szülés után visszatér a pástra, szeretné megvédeni a riói címét 2020-ban, Tokióban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát