Létrehozva: 2020.11.18.

Tömeges tesztelés a soproni kosárcsarnokban

A sportért felelős államtitkár szerint a női kosárlabda Euroliga jövő heti tornájának otthont adó Sopron már többször bizonyította, hogy remek eseményeket képes megrendezni.

„A Sopron Basket és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége már a 2018-as és 2019-es Euroliga Final Fourral is bizonyított. A csapat kivívta a helyét a kontinens élmezőnyében, a város pedig a rendezés terén tette meg ugyanezt” – emelte ki Szabó Tünde az Euroliga buborékos rendszerű tornájának hétfői online sajtótájékoztatóján.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke nagy sportdiplomáciai sikernek nevezte a négycsapatos viadal lebonyolítását, hozzátéve, ilyen módon fel lehet készülni arra az eshetőségre is, hogy ha az NB I küzdelmeit valamikor buborékban kellene folytatni.

A Sopron Basket, a francia Bourges és Basket Landes, valamint a török Galatasaray részvételével sorra kerülő tornára jövő keddtől péntekig kerül sor a Novomatic Arénában.

A szervezők a torna miatt 143 főt helyeznek önkéntes karanténba, s két nap alatt közel 2000 koronavírus-tesztet végeznek el rajtuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát