Létrehozva: 2019.07.02.

Történelmi tettre készül Európában az NB I két élcsapata

A Vidinek az elõzõ évben sikerült a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe jutnia, ezt ismételné meg újra. A Ferencváros pedig régóta vár egy fõtáblás szereplésre. Idén a jelek szerint minden feltétel adott a két klubnál a sikerhez. A jelenlegi kuparendszerben most elõször van esély egyszerre két magyar csapat õszi szereplésére.

A Mol Fehérvár FC és a Ferencváros játékoskeretének összértéke is átlépte a 20 millió eurós (6,4 milliárd forint) összeget a mértékadó Transfermarktnál. Korábban gyakran ezt a summát jelölték meg, mint a nemzetközi versenyképesség, valamely kupasorozat főtáblájára jutás minimális értéke. Most a bajnok Fradi 20,65 millió eurón (6,6 milliárd forint) áll, míg a Vidi 20,7 millión – és még mindkét összeg nőhet a további igazolások függvényében.

Az El-csoportköre lehet a realitás a Fradinak

Az Európa-liga főtábláján három olyan csapat helye is biztos már, amelyek értéke meg sem közelíti a selejtezőkre készülő két magyar kupacsapatét. Az ukrán Olekszandria és az osztrák Wolfsberger AC csupán 10 millió eurót ér (3,2 milliárd forint). A BL-selejtezőkben induló Fradinak is az El-csoportkörbe jutás lehet a reális cél (tavaly a Vidi is így „ejtőernyőzött” a második számú kupába), miután a BL-főtábláján jóval komolyabb összegű keretek szerepelnek. Jelenleg a legolcsóbb névsor a török Galatasarayé, 72 millió euróval (23 milliárd forint).


Mi nem oda szeretnénk kerülni egy európai kupasorozat csoportkörébe, hanem oda fogunk kerülni

– mondta el határozottan Kubatov Gábor FTC-elnök a klub terveiről a Fradi Médiának.

Százmilliókért igazolnak

Mindent meg is tesz ezért a Fradi, amely 1,2 millió eurót (380 millió forint) költött el eddig játékosokra a nyáron, de további erősítések várhatóak a bajnokcsapatnál. Ugyanez elmondható a Vidiről is, Székesfehérváron – eddig – 2,1 millió eurót (670 millió forint) utaltak az új igazolásokért.

Legutóbb magasra tettük a lécet, az a célunk, hogy legalább olyan eredményesek legyünk az előttünk álló idényben is

– nyilatkozta molcsapat.hu-nak Kovács Zoltán, a fehérváriak sportigazgatója, aki idén is hosszú menetelést vár az együttestől.

 

 

A játékoskeretek és az anyagi körülmények tehát adottak a Fradinál és a Vidinél ahhoz, hogy mindkét együttes ott legyen valamelyik európai kupa főtábláján. Arra korábban még nem volt példa, hogy két magyar klub is ugyanabban az idényben szerepeljen csoportkörben.

Hamarosan pályán a két élgárda

A Ferencváros július 10-én a bolgár bajnok Ludogorec ellen kezd a BL-selejtezőjében, a Mol Fehérvár FC pedig egy nappal később a montenegróit Zeta otthonába látogat az El-selejtezőjében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

vg.hu

Keserédes üzenetet kapott a forint: lesz itt még rosszabb, mielőtt jöhet a fellángolás

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda