Létrehozva: 2018.06.01.

Újra facér a magyar sztárfocista, magányosan utazgat a világban

Egy fotóból derült ki, hogy vége Szalai Ádám kapcsolatának a német bombázóval.

Ahogy azt az utóbbi hetek-hónapok történéseiből már sejteni lehetett, vége Szalai Ádám és Angelina Heger kapcsolatának. A szexi német celeb szingliként a kutyáival vigasztalódik, a Bundesligában légióskodó magyar futballista pedig a barátaival utazgatva élvezi a szabadságot.

Addig sem jutott el Szalai és a német Nagy Õ valóságshow sztárja, Angelina kapcsolata, hogy hivatalosan elismerjék. A 26 éves szépség a minap az Instagramon jelezte több mint 400 ezer rajongójának, hogy szingliként él, csak két imádott bulldogjával osztja meg az ágyát.

A szakítást alátámasztja, hogy 30 éves focistánk a Bundesliga-bronzérmes, BL-főtáblás Hoffenheim idényzáró meccse óta a legjobb barátaival, csapattársaival, Nico Schultz-cal és Ermin Bicakciccsal bulizza végig a fél világot. Pedig korábban éppen azzal árulták el magukat Angelinával, hogy az interneten közzétett képeik egyértelműen közös utazásaikra, a viszonyukra utaltak.

Szalai a válogatottra váró felkészülési mérkőzések (jövő szerdán Fehéroroszország idegenben, majd szombaton Ausztrália hazai pályán – a szerző) előtt alaposan kihasználja a szabadidejét. Az utóbbi szűk három hétben megjárta már Budapestet, Las Vegast, majd a telki MLSZ-edzőtáborban eltöltött napok után New Yorkot is, s közben együtt bulizott kedvenc DJ-ivel, Kölsch-sel és David Guettával.

 

AdamSzalai (@adaam_s_) által megosztott bejegyzés,

Hasonlóan tett a tavalyi szünetekben is: többek között barcelonai luxuslokálban, Ibizán és egy brazíliai üdülőparadicsomban is megfordult a társaságával. Előző ősszel azonban belefért egy-egy szerelmes kiruccanás is Angelinával az ausztriai Alpokba, Budapestre, Madridba vagy éppen Párizsba.

A közösségi oldalain megosztott fotók alapján focistánk most hol a ráckevei Duna-ágon horgászott, hol az amerikai szórakoztató- és szerencsejáték-központban, Las Vegasban csapatta az egyik fürdőruhás, medencés koncerthelyszínen. Megadta a módját a közlekedésnek is, hiszen utazott limuzinnal, de helikopterről és hidroplánról, a magasból is csodálta a tengerentúli metropoliszokat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló