Létrehozva: 2016.12.06.

Újra felbukkant Gyárfás. A magyar vb-ért dolgozik

A MÚSZ volt elnöke szerint a vb a budapesti olimpiának is nagy lökést ad.

Ismét láthatta szélesebb nyilvánosság Gyárfás Tamást! A Magyar Úszószövetség nemrég lemondott elnöke Windsorban jelent meg, ahol főleg a budapesti vizes vb-ről beszélt. Gyárfás társelnöke a jövő évi világversenyt szervező bizottságnak, és alelnöke a Nemzetközi Úszószövetségnek (FINA), de ezen kívül is számos posztja van, ha valaki arra gondolt volna,  nagy balhé után nem látjuk majd.

A MÚSZ Facebook oldalán idézett az alelnök beszédéből, aki elmondta:

„Alapvetően hálásak lehetünk a mexikóiaknak, hogy visszamondták a rendezést – így ugyanis már most elkészül a fantasztikus új uszoda, amelyet egyébként talán 2021-ben avattunk volna. Természetesen a világbajnokság nélkül aligha épült volna ilyen uszoda, azaz a kettő kéz a kézben jár, ráadásul ezzel az eseménnyel óriási lökést adhatunk a 2024. évi olimpiai pályázatnak is.”

Reméljük, a sok probléma nem lesz akadálya a sikeres budapesti vb-nek, a kabalafigurák nevén most már nem múlik semmi. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló