Létrehozva: 2018.01.14.

Üldözi a balszerencse a magyar sztárt, lemondhat élete álmáról

Ennél szörnyûbb forgatókönyvet elképzelni is nehéz lett volna. Alighogy kiheverte a régi sérülést, itt az újabb. Innen is van még neki visszaút?

Miklós Edit nem versenyezhet a phjongcshangi téli olimpián - jelentette a távirati iroda. A 29 éves magyar síző az alpesi világkupa-sorozat ausztriai állomásán, a szombati szuperóriás-műlesiklás során bukott, és a jobb térdében elszakadt a keresztszalag. Éjszaka megműtötték, s miután a felépülése várhatóan több hónapot vesz igénybe, így a február 9-én kezdődő téli játékokon nem tud részt venni. Pedig korábban határozottan kijelentette honlapunknak: olimpiai bajnok akar lenni.

Mint arról a %RIPOST% már beszámolt, Miklós Edit Bad Kleinkirchheim az utolsó kaput kihagyva haladt át a célvonalon, hanyatt esett, a hátán többször megpördült, majd percekig mozdulatlanul feküdt a havon. Rövid idő múlva a mentők hordágyra tették és helikopterrel a villachi kórházba szállították.

Stark Márton szövetségi kapitány elmondása szerint a versenyző nem vesztette el az eszméletét:

"A célegyenes előtt túl közel ment az egyik kapuhoz, korrigált, de

úgy érezte, mintha valami elvitte volna a lábát.

Ezek után nem akarta megterhelni a jobb térdét, és ezért csak úgy tudott megállni a célban, hogy eldőlt. A jobb lábában fájdalmat érzett, a bal lába szerencsére sértetlen maradt"

- mondta a szakvezető.

Miklós Edit szinte napra pontosan egy éve sérült meg súlyosan az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben, a világkupa edzésén. Ezután mindkét térdét meg kellett műteni. Küzdelmes rehabilitációs időszak következett a számára, majd augusztusban kezdte el a havas edzéseket, és december elején, Lake Louise-ban tért vissza a világkupa-sorozatba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját