Létrehozva: 2020.11.27.

Botrányos döntés, kiakadt a magyar olimpiai bajnok

Több versenyző, így az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta is megosztotta közösségi oldalán azt a felhívást, amellyel a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) olimpiai programot érintő legfrissebb döntése ellen tiltakoznak.

Az ICF vezető testülete, a board – ahogy a szervezet hírleveléből kiderül – úgy szavazott, hogy a 2024-es párizsi nyári játékokkal kapcsolatban a gyorsasági szakág rovására az extrém szlalom kajak-kenu programba vételét javasolja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).

Ahogy fogalmaznak, ez egy viszonylag új szakág, de az izgalmas lebonyolításnak köszönhetően tetszik a szurkolóknak és bemutatkozása óta magas a televíziós nézettsége. Kiemelik, hogy a két szám műsorba vétele nem igényelne több sportolói kvótát, mert a szlalomversenyzők többsége az extrém válfajban is szívesen indulna.

„Miután a NOB leszögezte, hogy a versenyszámok száma nem változhat, az ICF boardja úgy voksolt, hogy a gyorsasági szakág két éremosztó számát csoportosítja át az extrém szlalomba”

– áll az ICF közleményében.

Kozák Danuta
Fotó: MTI

A vezetőtestület megvizsgálja a gyorsasági olimpiai programot – amely most 12 számból áll -, s ha a NOB elfogadja a javaslatát, 2024-ben már csak 10 számban lehet majd versengeni az érmekért Párizsban. Ezzel szemben a szlalom szakágban négyről hatra nő a megszerezhető aranyérmek száma.

Az olimpiai sportágak közül Magyarország gyorsasági kajak-kenuban az egyik legeredményesebb.

A sportolók – köztük több magyar – felháborodással fogadták a javaslatot és felhívást is megfogalmaztak. Ezt Kozák Danuta is megosztotta a közösségi oldalán.

„Az extrém szlalom kajak-kenu tulajdonképpen egy nem létező sportág, semmilyen háttere nincs a klubokban és a szövetségekben. Mesterségesen hozták létre és az ICF eseményein nagyon kevés sportolóhoz és nézőhöz jutott el – olvasható az állásfoglalásban. – Szégyen, hogy minket (sportolókat, szövetségeket) nem is értesítettek arról, hogy egy ilyen, pályafutásunkat jelentősen befolyásoló döntés előkészítése, vitája zajlik, arról nem is beszélve, hogy konzultációra sem kértek bennünket„

- írta Kozák Danuta a közösségi oldalán.

A felhívásban ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a NOB még nem határozott, ők pedig mindent el fognak követni azért, hogy hallassák a hangjukat és az ICF döntéshozóival megértessék, ők nem ezt akarják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist