Létrehozva: 2017.12.14.

Végzetes hiba, mindenét elveszítheti az egyeduralkodó sportoló

Óriási doppingbotrány robbant ki. Ilyen büntetések várhatnak a világsztárra.

Újabb doppingbotrány a profi kerékpársportban: pozitív tesztet produkált Chris Froome, a Tour de France négyszeres győztese, aki idén a francia és a spanyol kerékpáros körversenyt is megnyerte. A kenyai születésű brit országútikerékpár-versenyző szervezetében a megengedett érték kétszeresét mérték az asztma kezelésére alkalmas szalbutamolból.

Froome azzal védekezett, hogy a Vueltán rosszabbodó állapota miatt, csapatorvosa javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vizsgálatot indított, annak eredményéig nem tiltják el a sportág sztárját. Brit lapértesülések szerint ugyanakkor a Vuelta-győzelmét utólag elvehetik. Ráadásul a 2018-as francia és olasz körversenyről is kizárhatják. Tíz éve az olasz Alessandro Petacchit hasonló okból egy évre eltiltották.

Froome esetében érdekes, hogy a pozitív vizeletmintát egy nappal azután produkálta, hogy egy hegyi szakaszon gyengébben teljesített. Aznap viszont 21 másodperces előnyre tett szert legfőbb riválisa, az olasz Vincenzo Nibali előtt.

"Ma sokkal jobban éreztem magam, mint tegnap. Azt hiszem, a srácok közül páran ma ráfizettek a tegnapi erőfeszítéseikre"

- nyilatkozta akkor Chris Froome.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát