Létrehozva: 2016.02.05.

Vigyázat, balesetveszély! Új Parlament épül a Duna mellett

Óvatosan vezessünk az Árpád-hídon! Száz éve nem épült ekkora látványosság Budapesten a Duna partján. Jövõ nyárra elkészül Európa legszebb uszodája.

Óvatosan vezessünk, ha az Árpád-hídon közlekedünk Budáról Pest felé! A szemközti oldalon ugyanis elképesztő építkezés zajlik, és elkerülhetetlenül oda téved a tekintetünk. Túlzás nélkül állíthatjuk, a Parlament épületének 1904-es átadása óta nem történt ilyen fantasztikus dolog a Duna pesti oldalán.

Európa egyik legnagyobb és legszebb úszókomplexuma épül a Dagály sétányon, amely a 2017-es vizes világbajnokság központi helyszíne lesz. Úszók, vízilabdázók, műugrók, műúszók mind-mind itt fognak versenyezni jövő nyáron. Hosszú Katinka és a pólósok hazai közönség, mintegy hatezer ember előtt ünnepelhetnek.

A beruházás a környék felújításával együtt 31 milliárd forintba kerül, ebből az uszoda 25 milliárdot emészt fel. A tervek szerint 2017 tavaszára készül el a Duna-part ékessége, amelyet látványterveken már megcsodálhatunk.

Az uszodát a sportolók mellett természetesen a nagyközönség is használhatja majd, akárcsak a központ mellett lévő Dagály Strandfürdőt is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát