Létrehozva: 2021.01.28.

Világcsúcsgyanús: Dárdai egyik fia sem úszta meg az atyai szigort

Palkó és Bence után Márton edzője lett a Hertha Bundesliga-csapatának szakvezetőjeként. Pedig már lemondott erről a büszke apa.

Világcsúcsgyanús Dárdai Pál és fiai esete: a legnagyobb és a legkisebb fia – Palkó és Bence – után, a Hertha Bundesliga-csapatának hétfőn kinevezett szakvezetőjeként a középső fia, Márton edzője lett.

Tavaly a Szabadbattyáni Fociünnepen: Dárdai Bence, Palkó, Pál és Márton (balról jobbra)
Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

Dárdai Pál visszatérése a Hertha kispadjára abból a szempontból is különleges, hogy a 44 éves magyar futballedző csapatának tagja a középső fia, Dárdai Márton is. A 18 éves ifjú eddig megúszta az atyai szigort, elkerülték egymást közös klubjuknál. A tréner egészen hétfőig azt hitte, ez már így is marad.

„Nem hiszem. Egyszer lehettem volna, csak rám bízták a felnőttcsapatot... Akkor mérges volt rám, de utólag kiderült, hogy jól járt, mert volt csapattársam, egyben az egyik legjobb itteni barátom, Zecke Neuendorf vette át őket, és Marci sokat fejlődött nála”

– válaszolta Dárdai karácsonykor a Nemzeti Sport kérdésére, hogy a másik kettő után lesz-e még a középső fia edzője is.

A kinevezése után aztán elárulta azt is, hogyan zajlott az első találkozásuk a felnőttcsapat öltözőjében:

„Kedd délelőtt az ötözőben mindjárt tisztáztam, hogy Marcira csak otthon tekintek a fiamként, a pályán egy a sok futballista közül. Felnőtt emberek vagyunk, tudjuk ezt a szituációt kezelni.”

A legidősebbnek, a 21 éves Dárdai Palkónak (aki januárban igazolt a Mol Fehérvárhoz) korábban a Hertha U15-ös korosztályától volt edzője az édesapja.

2017 őszén – már a felnőttcsapat élén – a Bundesligában és az Európa-ligában is bedobta őt a mély vízbe, több más tehetséggel együtt az ifiként bajnoki címet is nyert, 1999-es születésű „aranygenerációból”.

A legfiatalabb Dárdai-fiú, a 15 éves Bence ősszel dolgozott apjával az U16-os korosztályos gárdában.

Dárdai Pál az U16-os csapatkép középső sora bal szélén, Bence az ülő sorban jobbról második
Fotó: Twitter

Neki tehát még bőven van ideje fejlődni, hogy a dinasztia újabb tagjaként ő is bizonyítson a német topbajnokságban.

Apáról fiúra száll a futballtudás

Játékoskorában Dárdai Pálnak is volt edzője az édesapja, idősb Dárdai Pál. Amikor 1996 januárjában, 19 évesen Pécsről a BVSC-hez igazolt, a megállapodás szerint a tavaszt még apja kezei alatt dolgozta volna végig, de az edzőcsere miatt a középpályás azonnal a fővárosba költözött. „Én Aputól tanultam sokat. Palkó a Papától és tőlem. Marci a Papától, tőlem és Palkótól, Bence pedig már a Papától, tőlem, Palkótól és Marcitól ” – sorolta Dárdai 2020 végén a Nemzeti Sportban.

Ami a német U19-es válogatott Dárdai Mártont illeti, a jókötésű ballábas védő villámkarriert fut be: 2019 őszén még a Hertha ificsapatában játszott, tavaly tavasszal háromszor lépett pályára a berliniek negyedosztályú tartalékcsapatában, és apja elődje, a most menesztett Bruno Labbadia a koronavírus-járvány okozta szünetben máris az első csapat keretéhez hívta.

Dárdai Marci apja elődjénél, Labbadiánál debütált a Bundesligában
Fotó: Instagram

Ott novemberben, az Augsburg ellen mutatkozott be a Bundesliga élvonalában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját