Létrehozva: 2016.03.21.

Vonat gázolta halálra a magyar sport legendáját

Gyászol a honi és a nemzetközi ökölvívósport. Egykori Európa-bajnok bunyósunk a síneken lelte halálát.

Tragikus balesetben életét vesztette Csjef Sándor. Korábbi ökölvívó Európa-bajnokunkat és magyar bajnokunkat a Monokli értesülése szerint vasárnap délután, Pilis és Monor állomás között gázolta halálra a Kiskun Intercity vonat. A legendás bunyós 65 évet élt.

Csjef Sándor 12 évesen Zuglóban kezdett bunyózni, majd az Újpesti Dózsa ökölvívója lett. 1970-ben, 20 esztendősen junior Eb-ezüstérmet nyert Miskolcon, majd három évvel később, Belgrádban már a felnőttek váltósúlyú mezőnyében bizonyult Európa legjobbjának.

Eltűnt a fenegyerek Eb-aranya is

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi írásában emlékeztetett: Csjef a sportág egyik legellentmondásosabb személyisége volt. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint sokkal többre kellett volna vinnie a bunyóban. Mivel „nem mindig a legsportszerűbb életmód jellemezte”, olimpiára nem is sikerült kijutnia. Ezt legalább úgy fájlalta, mint azt, hogy nem sikerült profi karriert építenie.

Gedó György egykori csapattársa nem csak a sportban, a magánéletben sem volt mindig „jó formában”. Két házassága is megfeneklett, és „egy asszonyi dühroham következményeként” több serlege mellett az Eb-aranyérme is oda veszett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval