Létrehozva: 2021.06.15.

Újra rátalált a szerelem, férjhez ment a fiatalon elhunyt Zavadszky özvegye

Több mint másfél évtized telt el a Fradi-szurkolók kedvencének tragédiája óta. A gyerekek már önállóak, édesanyjuk pedig újra megtalálta a boldogságot.

Tizenöt éve az ország együtt gyászolt Mónikával és ikreivel, hiszen elvesztették támaszukat, Cipruson elhunyt a válogatott futballista, Zavadszky Gábor. Az özvegy egyedül nevelte Norbertet és Rolandot, akik ma már felnőtt fiatalemberek. Az azóta eltelt hosszú idő enyhítette a szörnyű seb miatti fájdalmat, és most végre ismét talált valakit, akivel úgy vélte, érdemes összekötnie az életét. A Blikk értesülése szerint Turán, csodálatos környezetben mondta ki a boldogító igent a korábban zajszintmérő cégek ügyvezetőjeként dolgozó Bite Pálnak – barátok társaságában. Erről tanúskodnak az Instagram-képei is.

„Gondoskodni kellett róluk, nevelni és támogatni őket. Ma már azt gondolom, nyugodtan mondhatom, hogy sikerült, nagyon szuper felnőttek lettek, biztos vagyok benne, hogy az apukájuk is elképesztően büszke lenne rájuk. Ahogy én is az vagyok. Kicsit meg is könnyebbültem az elmúlt években, amikor már érezhettem, sínen vannak, bár valószínű, egész életemben aggódom majd miattuk. Egyre kevesebb feladatot kell megoldanom velük kapcsolatban, sokkal inkább partnerek, és támogatnak”

– mondta fiairól még januárban a büszke anyuka.

A fiatalemberek már ­önállóak, édesanyjuknak végre több ideje jut önmagára, nyitottabb lehet a külvilág felé. Ki tudja, a véletlen műve, vagy a sors akarta így, de a lényeg: ismét rátalált a szerelem...

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát