Létrehozva: 2021.07.02.

Bejelentették, ott lesz a Fradi-focista az Eb hajrájában

Olekszandr Zubkov a legelső meccs tizedik percében sérült meg a tornán.

Az Ukrán Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Andrij Sevcsenko és csapata szerdán érkezett meg Rómába, ahol az angolok elleni negyeddöntőn szerepel szombaton. A csütörtök esti edzésről szóló beszámolóban szó esik Olekszandr Zubkovról, a Ferencváros játékosáról, aki még Ukrajna első meccsének elején sérült meg. A támadót a hollandok elleni nyitómeccs 10. percében kellett lecserélni sérülés miatt. Akkor nagyon úgy tűnt, hogy nem láthatjuk őt többször az Európa-bajnokságon, most mégis van rá remény.

Zubkov Anglia ellen készül (Fotó: AFP)

Az ukránok szerint a csatár pénteken már a többiekkel együtt edz, így könnyen meglehet, hogy – ha csak csereként is – szerepet kap az Európa-bajnokság hajrájában. A Fradi időközben az Eb-ről visszatérő játékosaival – Dibusz, Botja, Sigér, Mak – készül a Bajnokok Ligája-selejtezőre. Zubkov után pedig anyagi kompenzációt kap az UEFA-tól.

A pénteken kezdődő Eb-negyeddöntők programja:

Péntek:

Svájc-Spanyolország 18 óra

Belgium-Olaszország 21 óra

Szombat

Dánia-Csehország 18 óra

Ukrajna-Anglia 21 óra

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját