Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.02.

Óriási szigor, csak két úszó edzhet az uszodában

Hosszú Katinkáéktól elég volt egy negatív teszt, meg is indokolták, hogy miért.

Kapás Boglárka keddi vallomása indította el a lavinát a magyar sportban: a világbajok úszó elismerte, noha tünetei nincsenek, koronavírussal fertőződött. Két hét otthoni karantén vár rá, akárcsak Kozma Dominikra, Bohus Richárdra és Horváth Dávidra. Többen – köztük Bernek Péter is – napi szinten kapcsolatban álltak a fertőzöttekkel, ezért rájuk egy harmadik teszt vár.

A szövetség 130 embert vizsgált, közülük csak Hosszú Katinka és Burián Kata edzhet. Az ő esetükben egy negatív teszt is elég volt, mivel az ellenőrzést megelőző két hétben csakis Magyarországon tartózkodtak.

Egy teszt elég volt Hosszú Katinkától

“A Magyar Úszó Szövetség teljes mértékben együttműködik az egészségügyi szervezetekkel, és kizárólag azon úszóinak teszi lehetővé a medencés edzések elkezdését, akik esetében kizárható a fertőzés – azaz az egy vagy két negatív teszt mellett az is, hogy bármilyen formában érintkeztek fertőzött társaikkal akár a karantén kezdete előtt, akár annak letelte után.”

Ez jelenleg két sportolóra igaz, így most Hosszú Katinka és Burián Kata tempózhat a medencében. Ők nem voltak Thaiföldön és Törökországban sem edzőtáborozni, az onnan hazaérkezőkkel sem találkoztak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó