Létrehozva: 2020.08.18.

Reménykeltő számok, ezek a Fradi mellett szólnak a BL-selejtezőben

A Ferencváros szerdán 19 órától a svéd Djurgardent fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjében a Groupama Arénában.

Tavaly a bolgár Ludogorec ellen nem a Ferencváros volt a favorit a BL-selejtező első fordulójában 5-3-as összesítéssel ment tovább a Fradi–, idén azonban a számok mellette szólnak.

A Fradi a harmadik selejtezőkörig jutott tavaly a BL-ben
Fotó: MTI

A kiemeltként sorsolt Ferencváros keretének értéke 24,15 millió eurót (8,3 millió forint) ér az erre szakosodott Transfermarkt szerint, míg a svédeké ennek csak a felét, 12,15 millió eurót (4,1 milliárd forint). A fogadóirodák oddsai alapján szintén a magyar bajnok az esélyes, a Tippmix 2,22-szeres pénzt fizet a Fradi sikerére, a svéd gárda győzelmére, 2,86-os szorzót ad.

„Talán a lehető legerősebb együttest kaptuk a szűkített listáról, ám ez nem változtat semmin. Egy a cél: tovább szeretnénk jutni”

– értékelt a sorsolást követően Botka Endre, a Ferencváros védője a klub honlapján.

A Bajnokok Ligája első három selejtezőkörében egy meccsen dőlnek el a párharcok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja