Létrehozva: 2019.10.11.

Sörök, borok, éjszakázás. A Real Madridról mesélt a világbajnok

Roberto Carlos a Real Madrid labdarúgócsapatánál eltöltött időszakáról mesélt.

A Real Madrid egykori hátvédje, Roberto Carlos a királyi gárdánál átélt emlékeiről vallott. A csapattal háromszoros Bajnokok Ligája-győztes brazil klasszis elárulta, 1993-ban találkozott először honfitársával, Ronaldóval, és attól kezdve állandóan együtt voltak – idézte őt az AS.

Roberto Carlos a madridi emlékeiről beszélt
Fotó: AFP

„1993-ban találkoztam először Ronaldóval, és attól kezdve rendre szobatársak voltunk. Többször aludtam vele éjszakánként, mint a feleségemmel.”

A 2002-ben világbajnoki címet nyert legenda elmondta, nem minden edzőjével jött ki jól Madridban.

„José Antonio Camacho a kinevezése után bejelentette, hogy reggel hétkor mindenkit itt akar látni. Addig általában délelőtt 10:30-tól edzettünk, mondtuk neki, hogy ezt gondolja át, mert mindenkinek megvoltak a szokásai. Tíz napig volt az edzőnk...”

Roberto Carlos hozzátette, Wanderley Luxemburgo eltüntette a sört és a bor az asztalokról, hiába kérték meg, hogy ne tegye. Ő sem húzta sokáig, három hónap után menesztették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda