Létrehozva: 2019.12.07.

Sosem adják fel, ebben bíznak a magyar kézislányok

Minden idők egyik legrosszabb szereplése után is maradt remény az olimpiára.

Mindhárom európai ellenfelünktől kikaptunk, már a csoportból búcsúztunk a női kézilabda-világbajnokságon, de a szövetség így sem mond le a jövő évi olimpiáról. Legalábbis erről beszélt az MTI-nek a szervezet főtitkára.

„Nem igazán tudunk mást tenni, mint szurkolunk azoknak a csapatoknak, amelyek előttünk végeztek az Európa-bajnokságon. Még így is van esélyünk, hogy a tavalyi eredményünkkel kvótát szerezzünk a selejtezőtornára, és ebben bízunk is” – nyilatkozta Horváth Gabriella.

Fotó:
MTI/EPA/Jamamura Hirosi

A magyar válogatottnak mostantól azért kell szurkolnia, hogy a tavalyi Európa-bajnokság 2–6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy csapat kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon, mert ebben az esetben a kontinenstornán hetedik helyezett magyarok is részt vehetnek a márciusi selejtezőn.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó