Létrehozva: 2019.11.14.

Sport és koncertek: világsztárok jönnek a Puskás Arénába

A stadionban minden adott ahhoz, hogy egész évben telt házas eseményeket rendezzenek. Lehet minden, több sportág mérkőzése és koncert is.

Pénteken közel 68 ezer néző előtt a Magyarország-Uruguay focimeccsel nyílik meg a Puskás Aréna. Idén egy garantált meccset rendeznek még meg a létesítményben, hétfőn a Gera Zoltán vezette utánpótlás válogatott Ausztriát fogadja, bevallottan azért, hogy azok is ott lehessenek a stadionban, akik lemaradtak az avatóról.

Ezen felül garantált még négy mérkőzés a jövő évi labdarúgó-Európa-bajnokságon, de persze szó sincs arról, hogy ennél több program nem lesz. Sőt, olyan rendezvényeket szervezhetünk, amelyekről eddig nem is álmodhattunk.

„Az új arénával már nyugodtan pályázhatunk arra, hogy Bajnokok Ligája-, vagy Európa-liga döntőt rendezzünk. Meg is tesszük majd a szükséges lépéseket” – mondta még májusban Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.

A Liverpool idén Madridban nyert BL-döntőt. Néhány év múlva Budapest is rendezhet vajon?
Fotó: AFP

Persze nem csak foci lehet a stadionban. Ez az aréna már arra is alkalmas lehet, hogy profi amerikaifutball-liga mérkőzését rendezzék meg Pesten, igaz, az NFL még csak Londonig merészkedett el Európában. De tartanak ilyen arénákban motoros show-kat, színházi bemutatókat és koncerteket is. Erről beszélt Szabados Gábor sportközgazdász is a Kossuth Rádióban.

„A Puskás Aréna infrastruktúrája adott ahhoz, hogy nyereségesen üzemeljen. Elég csak a koncertekre gondolni, mivel számos olyan népszerű zenekar van a világon, amelyek csak ekkora stadionban vállalnak fellépést” – mondta a szakértő, aki külön megemlítette a Rolling Stonest is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója