Létrehozva: 2020.02.05.

Száz százalékban magyar részvétellel épült a Puskás Aréna

Számos dolgot figyelembe vettek a Puskás Aréna építésénél, ezek egyike volt, hogy teljesen magyar legyen az aréna.

Fürjes Balázs államtitkár a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) budapesti, 83. kongresszusán kedden a Puskás Arénában azt mondta, büszke arra, hogy a létesítmény száz százalékban magyar részvétellel épült fel.

Puskás Aréna Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár több fő elvet is felsorolt, amire az építésnél figyeltek: ezek egyike volt, hogy teljesen magyar legyen az aréna.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy a tervezéstől a kivitelezésig mindent hazai cégekre tudtunk bízni” – fogalmazott az államtitkár, aki szerint a múlt figyelembe vételével szerették volna a világ legjobb stadionját felépíteni, ami a labdarúgó-események mellett konferenciáknak, koncerteknek is otthon ad majd, ráadásul mindezt úgy, hogy „átlagos áron” építették.

A gálavacsorán beszédet mondott Martin Kallen, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) eseményszervező részlegének ügyvezetője is. Kiemelte, a Puskás Aréna nagyszerű létesítmény, rekordgyorsaságú felépítéséhez pedig gratulált az államtitkárnak.

„Még 105 nap van a kontinensbajnokság kezdetéig, amely egész Európát megmozgatja majd” – utalt arra, hogy idén 12 város, közte Budapest adhat majd otthont a labdarúgó Eb-nek. Hozzátette, a torna döntőjét reményeik szerint közel 300 millióan nézik majd a televízióban világszerte.

A kedd esti eseményen több jelenlegi és egykori klasszis sportoló is részt vett, így többek között Király Gábort, Kamuti Jenőt, Gera Zoltánt, Gyurta Dánielt és Babos Tímeát is megtapsolták a jelenlévők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja