Létrehozva: 2020.07.25.

Szigorú előírások, így rendezik meg a legendás magyar versenyt

A főszervező szerint szigorú egészségügyi előírások betartása mellett rendezik az augusztus 29-én kezdődő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője az M1 aktuális csatornán pénteken felidézte: az eredeti időpontra, májusra készülve már minden készen állt, amikor a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztaniuk és nekiálltak újraszervezni a viadalt. Az első tervek szerint Esztergomban ért volna véget a magyar körverseny, az áttervezés nyomán viszont ez lett a szombati nyitóetap, mivel szerettek volna hétvégén egy Budapesthez közeli szakaszt rendezni – írja az MTI.

Fotó: Tour de Hongrie Facebook

„Számítunk arra, hogy rengeteg néző fog eljönni, tavaly több ezren voltak ott a pilismaróti emelkedőn. Bízunk abban, hogy lesz lehetőség tömegrendezvényt szervezni augusztus végén”

– fejtette ki.

A síkbefutós szakaszok után a Tour de Hongrie a Kékestetőn zárul: Magyarország legmagasabb pontján tavaly „hatalmas verseny volt magyar hősökkel” – utalt a főszervező Dina Márton második és Valter Attila harmadik helyére, hozzátéve, bízik benne, hogy idén is odaér a dobogó közelébe magyar bringás.

Kiemelte, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szigorú előírásainak megfelelve a csapatokat külön szállásolják el, „buborékban” kezelik, a korábbi eljárások biztonságos átalakításával igyekeznek mindent megtenni a versenyzők és a nézők elkülönítése érdekében.

„Mindenki láthatja őket, de tisztes távolságból.”

Kitért rá: készülnek arra az eshetőségre is, ha a járványügyi helyzet miatt nem lesz lehetőség tömegrendezvényt szervezni.

„Azon az áron is lesz verseny, ha esetleg nézői helyeket el kell zárnunk a szurkolók elől” – fogalmazott, de megismételte: bíznak benne, hogy erre nem lesz szükség.

A Tour de Hongrie programja:

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja