Létrehozva: 2021.08.01.

Barátja elárulta, ezt biztosan nem tudtad Szilágyi Áronról

Eddig bejött a vívónak a különleges babona, a szertartás kihagyása.

Pályafutása harmadik olimpiai bajnoki aranyérmét szerezte meg Szilágyi Áron. A kiváló kardvívó 2012-ben, 2016-ban és 2021-ben is élen végzett az egyéni versenyben. Ráadásként Tokióban a kardválogatott tagjaként egy bronzérmet is a nyakába kapott.

Fotó: Getty Images

Bodnár József, a vívóválogatott masszőrje, terapeutája elárulta, amit eddig csak ők ketten tudtak: Áron nem mondott hivatalos esküt a magyar küldöttség tagjaként azt megelőzően, hogy az egyéni versenyben aranyakat nyert. Egyedül a 2008-as pekingi viadal előtt vett részt a ceremónián, ott egy győzelem és vereség után befejezte a vívást.

„Persze nem udvariatlanságból mulasztotta el az eskütételt - mondta a Borsnak Bodnár, a Szakáll becenevű masszőr. – A 2012-ben, Londonban, a 2016-ban Rio de Janeiróban megszerzett első helye előtt éppen edzőtáborban voltunk, és ezúttal sem történt ez másként, hiszen miközben sporttársai elmondták az eskü szövegét, mi Áronékkal éppen a dachsteini Sky Walk környékén kerékpározva tréningeztünk.”

Tekerés a masszőrrel

Ezek után csak remélhetjük, hogy Áron 2024-ben Párizs előtt külföldi edzőtáborban gyűjtse az erőt az eskütétel idején, és hozza haza a negyedik aranyérmét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó