Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.23.

Szujó Zoltán nem tér vissza a Forma-1-hez

Májusi távozása után először tűnt fel az M4 Sport képernyőjén Szujó Zoltán. A Forma-1 arcaként is ismert riporternek kifakadása után a Spanyol Nagydíj versenyhétvégéjén mondott fel a csatorna.

Igencsak meglepődtek a Forma-1 hazai rajongói is, amikor tavaly májusban Szujó Zoltán riporter nélkül zajlott a Spanyol Nagydíj szombati edzése. A csatorna munkatársa ezzel egy időben írásban jelezte, hogy távozik a televíziótól. Később az MTVA közleményében leírta, hogy munkatársuk súlyosan megszegte a szerződésben foglaltakat, ezért kellett távoznia. A riporter azóta sokat gondolkodott a történteken, s megbánta akkori kirohanását. Szerda reggel az M4 Sport stúdiójában bocsánatot is kért.

Hiszek a párbeszéd erejében, de volt időszak, amikor nem voltam alkalmas egy ilyen párbeszédre. Most szeretném megragadni az alkalmat, hogy ha bárkit megbántottam az M4 Sportnál, amelyet Székely Dávid csatornaigazgató vezet, illetve a közmédiánál, akkor elnézést kérek” – mondta Szujó, akit az Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezető miniszter, Palkovics László, kért fel arra, hogy legyen egy csapat tagja, amely megalkotja a magyarországi autó-motorsport fejlesztési stratégiát.

Lapunk úgy tudja, arról nincs szó, hogy Szujó a Forma-1-es közvetítésekhez is visszatérjen. Ezt maga a riporter is megerősítette a Ripost-nak.

Forma-1-es közvetítésekről egyelőre nem beszélünk, nincs napirenden – mondta Szujó lapunknak. – Diplomáciailag, és ami talán ennél is fontosabb, lelkileg megtörtént egy nagyon fontos lépés, de korai lenne további dolgokról beszélni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

magyarnemzet.hu

Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó