Létrehozva: 2020.10.28.

Történelmi BL-sikerre várnak a fradisták, a Dinamo Kijev ellen törhet meg a sorozat

Eljött a nagy nap, 11 év után újra főtáblás meccset játszanak idehaza a Bajnokok Ligájában. A Ferencváros focistái történelmi esély előtt állnak, hiszen korábban még egy magyar együttesnek sem sikerült hazai pályán győznie az elitsorozat csoportkörében. Idén erre ma, a Dinamo Kijev ellen lesz a legnagyobb esély.

Eddig hat hazai mérkőzést játszottak a magyar csapatok a labdarúgó Bajnokok Ligájában, melyeken két döntetlen mellett négy vereség a mérleg. A Fradi ezúttal reális győzelmi esélyekkel lép pályára, 21 órától a Dinamo Kijev ellen. A zöld-fehérek 1995-ben szerepeltek legutóbb a BL-ben, akkor Budapesten kikaptak a későbbi döntős holland sztárcsapattól, az Ajaxtól, majd döntetlent játszottak a spanyol Real Madriddal és a svájci Grasshoppersszel.

1995-ben, hazai pályán közel volt a csodához a Real Madriddal 1-1-et játszó Ferencváros
Fotó: MTI

Tizennégy évvel később, 2009-ben a Lokinak nem sikerült a pontszerzés a Puskás Ferenc Stadionban. Az egyetlen magyar BL-csoportkörös siker a Fradi nevéhez fűződik, 1995-ben az első találkozón 3-0-ra nyert Zürichben a Grasshoppers ellen.

A Ferencváros a korábban BL-elődöntőt is játszó Dinamo Kijev ellen nem esélytelen az első magyar hazai BL-győzelem megszerzésére. A veretlenül megvívott selejtezők során a skót Celtic és a horvát Dinamo Zagreb az ukránokhoz hasonló keretértékkel rendelkezett, mindkettőt 2-1-re győzte le a Fradi.

„Papíron valóban van némi keresnivalónk a Groupama Arénában a Dinamo ellen. Bárhonnan nézem, az ukrán csapathoz vagyunk a legközelebb, és az is igaz, hogy a hazai pálya is a mi malmunkra hajtja a vizet. Ez apróság, mégis jelenthet előnyt. Mindent összevetve hiszem, hogy jó eredményt érünk el”

– mondta el Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa a Nemzeti Sportnak.

A Fradi az első fordulóban 5-1-re kapott ki a Barcelonától
Fotó: MTI

Szintén a 31-szeres magyar bajnok mellett szól, hogy vezetőedzője, Szerhij Rebrov 2014 és 2017 között edzette a Dinamót, játékosként pedig két ízben, összesen 11 évet erősítette azt. Szó szerint mindent tud az aktuális ellenfélről.

Az is a Fradi esélyeit növeli, hogy a Dinamo két kulcsjátékosa, a kapus, Heorhih Buscsan és a védő, Vitalij Mikolenko pozitív koronavírus-teszt miatt nem játszhat ma este. Előbbi két hete a spanyol válogatott támadóit nullázta le a Nemzetek Ligájában, az ukránok 1-0-s sikere alkalmával, amihez Mikolenko szintén nagyban hozzájárult.

A fogadóirodák oddsai alapján sem tűnik esélytelennek a Ferencváros, amelynek sikerére 3,25-os szorzót ad a Tippmix, a döntetlen 3,3-szoros pénzt ér, a vendég siker 2,33-szorost.

A magyar csapatok eddigi hazai BL-csoportkörös találkozói: 1995 Ferencváros-Ajax 1-5 Ferencváros-Real Madrid 1-1 Ferencváros-Grasshoppers 3-3 2009 Debrecen-Lyon 0-4 Debrecen-Fiorentina 3-4 Debrecen-Liverpool 0-1

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint