SPORT

Túltolta a gumicukrot a kosaras, elájult a repülőn – még a meccsről is lemaradt

Igazán érdekes ok miatt kellett kihagynia a mérkőzést az NBA-játékosnak.
címkék:
  • Szerző: Ripost

Egészen furcsa okból hagyta ki Dion Waiters csapata, a Miami Heat legutóbbi meccsét a Los Angeles Lakers ellen. A sportrádiós Andy Slater tweetjei szerint Waiters túladagolta a „gumicukrot” a repülőn és elájult, majd orvosi ellátásra szorult.

Bár sem a klub, sem az amerikai kosaras nem nyilatkozott, betegség miatt nem játszott a Lakers ellen.

Az ügy érdekessége az, hogy Slater tweetjében a gumicukor idézőjelben volt. Ez ugyanis azt is jelentheti, hogy nem simán az édességtől lett rosszul Waiters, hanem annak füves változatától.

A 27 éves dobóhátvéd harmadik évében jár a Heattel kötött, 4 évre és 52 millió dollárra szóló szerződésében. Ugyanakkor elég sok a baj vele, ebben a szezonban még nem lépett pályára: saját csapata tiltotta el korábban, amiért az előszezonban összeveszett vezetőedzőjével.

címkék: