Létrehozva: 2021.10.21.

„A pokol tüzén fogsz elégni” – őrület, ki fenyegette meg halálosan Agassit

Családi dráma rejlik a háttérben. A 20. házassági évfordulóját ünneplő álompár másik tagja, Steffi Graf is nagyon aggódik a történtek után.

Pénteken megújítja az éppen húsz évvel ezelőtt tett házassági fogadalmát Steffi Graf és Andre Agassi. A tenisz korábbi világklasszisainak boldogságát beárnyékolja a férj nővére, Rita fenyegető üzenete.

Halálosan megfenyegette nővére az egykori teniszsztárt
Fotó: AFP

„Átkozottul gyűlöllek. Azt akarom, hogy meghalj! A pokol tüzén fogsz elégni. Majd én teszek érte. Nevetni fogok a sikolyaidon”

- üzente a 60 éves nő híres öccsének az Instagramon.

A Bild a család környezetéből úgy értesült, hogy Agassi nagyon is komolyan veszi a húga halálos fenyegetését, igyekszik megerősíteni a védelmüket.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Andre Agassi (@agassi) által megosztott bejegyzés

Rita gyűlölete két évre nyúlik vissza. Akkor kitagadta 35 éves fiát, Skylart az általa elfogadhatatlannak vélt életmódja miatt. A sztárpár viszont azóta is segíti a férfit, sőt békíteni is próbálták az anyát, de nem jártak sikerrel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó