Létrehozva: 2016.04.11.

A Sport TV is rájött, mit tett Csapó Dudi

A vízilabdás legenda csúnyán mellényúlt, amikor az egyik mûsorban egy üres pohárba dugott ujjal próbálta megmutatni, mi a teendõ, ha az embert meg akarják erõszakolni.

Kiss László erőszakolós ügye már sokadik körét futja a sajtóban, nyilvánvaló, hogy a tévék sem maradhatnak ki belőle. A Sport TV Heti helyzet című műsorának volt vendége Csapó Gábor. A legendás vízilabdázó egy üres pohárral, pontosabban annak elhúzásával szerette volna érzékeltetni Gyenesei Leila öttusázónak - és a nézőknek -, mi a teendője egy nőnek, ha meg akarják erőszakolni.

Ez a jelenet sokakat kiakasztott. A műsorvezető, Ágai Kis András már ott elhatárolódott az előadott produkciótól, most pedig megjött a Sport TV közleménye is, amely szerint:

A Sport TV elhatárolódik Csapó Gábornak a Heti helyzet című műsorban elhangzott véleményétől, csakúgy, mint ahogyan ezt az adásban Ágai Kis András műsorvezető is megtette.

Közben belső forrásból úgy tudjuk, "Csapó nem alkalmazott a csatornánál. Szankció nem lehet ellene, esetleg az, hogy most egy ideig nem hívják be."

Aki nem látta az emlegetett felvételt, annak mutatjuk, íme:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó