Létrehozva: 2019.09.22.

Áll a bál a Barcánál, Messi kipakolt az öltözőben

Nagy a baj a katalánoknál. A mindig nyugodtnak tűnő világsztárnak is elege lett a töketlenkedésből.

Egyre mélyebbre süllyed a Barcelona, pedig már Lionel Messi is visszatért a sérüléséből. A katalán sztárcsapat szombaton 2-0-ra kikapott a spanyol bajnokság újoncától, a Granadától. Öt forduló során így már nyolc pontot hullajtott a Barca, nem csoda, hogy még a mindig higgadtnak tűnő Messi is kiborult.

Nagyon kiborult a csapata teljesítménye miatt
Fotó: Getty Images

Spanyol sajtóértesülések szerint az ötszörös aranylabdás tőle szokatlan módon ordibált csapattársaival az öltözőben a granadai vereség után.

„Ez nem lehet igaz! Sokkal jobban kell összpontosítanunk!”

- üvöltötte Messi többek között, miközben a játékostársai leszegett fejjel, szégyenkezve hallgatták a kifakadását.

Ernesto Valverde vezetőedzőnél is elszakadt a cérna. Mint mondta, ki lehet kapni, de nem úgy, ahogy ők tették:

„Felelősnek érzem magam a történtekért. (...) Hiába domináltunk, nem is érdemeltünk volna pontot. Idegenben rosszak az eredményeink, és mivel ez már régóta tart, jelzésértékű az üzenet: valami nem működik jól nálunk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát