Létrehozva: 2019.10.01.

Áll a bál Dohában, túl intim képeket készítettek a futónőkről

Kitört a botrány a világbajnokságon. Felháborodva tiltakoznak a kifogásolt felvételeken szereplő atlétalányok.

Kiakadtak a sprintszámokban szereplő futónők a Katarban zajló atlétikai-világbajnokság egy technikai újítása miatt. A rajtgépbe szerelt kamerák közvetlen közelről veszik őket alulról a készülődés és a start, majd egy másik szögből, hátulról futás közben is.

Az Eb-ezüstérmes Lückenkempert megzavarta a kamera? Nem jutott döntőbe a vb-n
Fotó: Getty Images

Ki-ki másként készül a rajtra, akad, aki pont az egyik kamera fölé guggol. Ha a tévéadásba nem is kerülnek ki a legkényesebb felvételek, sokan így is kifogásolják, hogy akár csak a stúdióban láthatják őket ilyen helyzetben. Mások azt is túlságosan intimnek érzik, hogy a koncentrálás közben, alulról centikről mutatják az arcukat és a képbe belógó combjukat.

„Részt vett ennek a kamerának a fejlesztésében legalább egy nő? Nem hinném. Nem valami kedves dolog ez az egész. Már annak a tudata is nagyon zavaró, hogy ott vannak a kamerák. Szűk cuccokban nagyon kellemetlenül érzem magam fölöttük”

- mondta többek között a német Gina Lückenkemper, aki hivatalosan is panaszt nyújtott be a Nemzetközi Atlétikai Szövetséghez ez ügyben.

A felháborodás hatására kompromisszumos megoldásra jutottak az illetékesek. Eszerint az első napok tapasztalatai után, ezentúl már a stúdióban is csak olyankor látják a futókat, ha azok közvetlenül a start előtt már elfoglalták a helyüket a rajtgépben.

Fotó: Twitter

Addig, a készülődésük közben feketék a képernyők. A felvételeket pedig naponta törlik a szerverekről, vagyis azokat nem tárolják el, később nem kerülhetnek elő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián