Létrehozva: 2021.05.28.

Áll a bál, orálszexet akart Neymar, ezért tehették ki

Tagadja a vádat a rekorder focista. Évek óta ketyegett a bomba, most New Yorkban kürtölték világgá a sokkoló hírt a PSG brazil világsztárjáról.

Botrányos ügyre derített fényt Neymar és a Nike sportszergyártó cég tavalyi váratlan szerződésbontásával – nyolc évvel annak lejárta előtt – kapcsolatban a Wall Street Journal. A tavaly augusztusi szakítást hivatalosan azóta sem indokolták meg, de a tekintélyes amerikai napilap szerint egy négy évvel korábban, New Yorkban történt zaklatási ügy volt a döntés hátterében.

Neymar tagadja a súlyos vádat
Fotó: AFP

A hír szerint Neymar szexuálisan zaklatta a szponzora alkalmazásában álló hölgyet, aki 2016-ban kísérte őt egy New York-i program során. Minden idők legdrágábban szerződtetett futballistája állítólag azt akarta, hogy a marketinges orálisan elégítse ki a hotelszobában. A sértett akkoriban több barátjának és kollégájának elmondta a történteket, de csak 2018-ban tett hivatalos panaszt a cég munkaügyi osztályán és ügyvédjénél.

„Neymar Jr. határozottan megvédi magát ettől az alaptalan támadástól, amennyiben bármilyen követelést előterjesztenek, ami eddig nem történt meg”

- idézte a Bild a brazil világklasszis szóvivőjét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián