Létrehozva: 2020.03.17.

Áll a bál, szövetségi kapitányunk látni se akarja az elnökségi tagokat

Bizonyított a válogatottja élén, és maradni akar a posztján Ivkovics Sztojan. Óriási fordulatok történnek az ügyében.

Kerek-perec kijelentette Ivkovics Sztojan: maradni akar a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányi posztján. Szerinte még tárgyalásra sincs szükség, csak a lejáró szerződése meghosszabbítására. Ennyire persze nem egyszerű a helyzet, hiszen éppen a felmondási idejét tölti, miután megsértette a kontraktusát, és leszerződött a kaposvári klub kispadjára is. Csakhogy a balhé januári kitörése után a válogatott élén is nagyot alakított, hiszen a mieink a címvédő Szlovénia, majd a szintén elénk sorolt Ukrajna ellen is bravúros győzelmet arattak Európa-bajnoki selejtezőkön.

Ivkovics nem vállalhatott volna mellékállást
Fotó: MTI

„Sosem mondtam, hogy rossz a viszony a szövetség és köztem. Ha jól emlékszem azt mondtam, hibáztam, hiszen egy szerződést nem tartottam be. De a házasságban is kritikus a hetedik év, nem?! Én úgy gondolom, hogy az elmúlt két selejtező adott egy választ. A játékosok a pályán adtak választ, nem is kell nyilatkozniuk, az érzelmeik mutatták, mit gondolnak. Eddig is százszázalék volt a hozzáállás, szerintem most volt százhúsz. Szinte köszönjük is az MKOSZ-nek, hiszen még jobban motiváltak minket. Vannak elnökségi tagok, akiket látni sem akarok, vannak akikkel családi viszonyban vagyok. Itt nem létezik fehér vagy fekete”

- mondta Ivkovics az M4 Sportnak.

A szövetség illetékesei szeptemberben tárgyalják újra a kapitánykérdést. A szakvezető álláspontja egyértelmű:

„Én nem nyitott vagyok a folytatásra, én szövetségi kapitány szeretnék maradni! Ha azt mondom, nyitott vagyok, az azt jelenti, hogy tárgyalni fogunk. Ezt nem kell tárgyalni. Úgy gondolom, eddig is sokat kaptam a játékosoktól, jobbá tettek engem. Felelősséggel tartozom értük, felelősséggel tartozom Magyarországért, amely befogadott engem. Nem kell tárgyalni, meg kell hosszabbítani a szerződést. Nem kell azt nézni, hogy a múltban mi volt rossz, legyünk bölcsek, nézzünk előre.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián