Létrehozva: 2017.08.25.

Befellegzett a magyar kluboknak a Videoton miatt

Nem csak a Videoton számára volt döntõ jelentõségû a Partizan Beograd elleni Európa-liga-csata. A többi magyar klubot is érintette.

A Videoton kiesése óriási hatással van a magyar csapatok jövő évi kupaszereplésére, ugyanis az UEFA az utóbbi öt év eredményei alapján rangsorolja a klubokat. Ezek alapján dönt arról, hogy a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában kik lesznek a kiemeltek.

A Vidi 2012-es EL-főtáblás szereplése a többi magyar csapatot is előnyösebb helyzetbe hozta az azóta eltelt időszakban. Idén például a fehérvári gárda elkerülte az erősebb csapatokat az első két EL-körben, míg a Ferencváros kiemelt volt az első fordulóban.

Ennek azonban a Videoton kiesésével vége! Jövőre már csak a 2013-tól elért eredményekkel számolnak, és azóta egyetlen magyar csapat sem került a főtáblára, nem járnak az extra pontok klubjainknak.

A Partizan Beograd elleni fehérvári kiesés a többi gárdánkat is lehetetlen helyzetbe hozta: minimális az esély arra, hogy jövőre akár egyetlen magyar egyesület is kiemelt legyen. Vagyis a négy kupaindulónk azonnal kőkemény ellenfelekkel kerülhet össze.

Könnyen lehet, hogy annyit sem érnek el, mint idén. Már júliusban bevégezhetik a nemzetközi kupákban...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Háború Ukrajnában: Feloszlatta a kárpátaljai kényszersorozás elleni tüntetést az ukrán hatóság + videó

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó