Létrehozva: 2018.10.12.

Bekattant a Barcelona sztárja: pisztollyal a kezében ment kórházba

Arda Turan elõbb betörte egy török popénekes orrát, majd azt kérte tõle, hogy ölje meg. Ez már a sokadik balhéja a focistának.

Egészen elképesztő sztori látott napvilágot Arda Turannal kapcsolatban: a Barcelona futballistája (aki most kölcsönben játszik Törökországban) betörte a popénekesként hírnevet szerző Berkay orrát, majd azt kérte a sérült férfitől, hogy végezzen vele.

Törökországi információk szerint Turan tiszteletlenül viselkedett Berkay feleségével, egészen konkrétan azt mondta neki, hogy ráhajtana, ha nem lenne nős. A két férfi heves vitába keveredett, Turan pedig betörte a híresség orrát.

Ezzel viszont még nem ért véget a történet, a török focista ugyanis bement Berkay után a kórházba, mégpedig egy pisztollyal a kezében! Turan megbánta a tettét, azt mondta, nem tudta, hogy a hölgy az énekes felesége, majd a fegyvert belenyomta Berkay kezébe, és azt kérte tőle, hogy ölje meg.

Rövid időn belül ez már a második balhéja a játékosnak, májusban 16 meccsre tiltották el, miután meglökte a partjelzőt. Emellett kapott egy 2,4 millió forintos pénzbüntetést is. Korábban pedig egy újságírót fojtogatott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa